Karácsonyi napló a családdal, Szoboszlaival, és a macskával

Nem tudtam visszakeresni a legelső karácsonyi naplómat, de 2017-ben már biztosan írtam a WMN-re ilyet, és onnantól fogva minden évben, szóval legalább ötöt eddig, ha nem hatot. Ha nem hatot, akkor ez a hatodik. Ha hatot, akkor a hetediket olvasod.
Tehát hagyomány ez már, és idén az jutott eszembe, hogy nem is írok, mert nem ígértem meg a szerkesztőségnek. Aztán meg az jutott eszembe, hogy hülyeség lenne nem megírni azt, hogy Szoboszlai Dominikkal karácsonyoztam. Vagyis ez nem teljesen igaz, de ezek a karácsonyi naplók amúgy is olyan túlzóak, csak a felét higgyétek el.

December 22.
Bejelentem a férfinak, akivel élek, hogy ma megint karácsonyi bulira kell mennem, méghozzá az új kiadóm bulijára, ezt pedig semmilyen szín alatt nem hagyhatom ki, de ha van kedve, kísérjen el. Egész péntek délután hezitál, felsorolja a pro és kontra érveit, én meg annyira nem szeretem, ha valaki nem egy perc alatt dönti el az élete fontos kérdéseit, hogy megnyugtatom: maradjon otthon. Bár nehézkesen megy a szociális beilleszkedés új közösségekbe, lehet, feltalálom magam. 
Mire odaérek a kiadóhoz, már véget értek az ünnepi köszöntők, és javában folynak a beszélgetések, tétován álldogálok egyik lábamról a másikra kábé egy percig, aztán elvegyülök. Az italos pult és a terülj-terülj asztalkám mellett szóba elegyedek az egyik nyomda képviselőjével, Eszterrel, ami annyira jól sikerül, hogy a telefonomat 21 és 23 óra között aztán nem veszem fel, ami eddig még nem fordult elő a párkapcsolatunk történelmében, így a férfi, akivel élek, egészen vad dolgokat vizionál: biztosan valami bajom lett, rosszul vagyok, netán kiraboltak, vagy el. 
Mikor aztán 23 óra környékén végre eszembe jut a férfi, akivel élek, megnyugtatom, hogy nagyon jól érzem magam, új barátaim is vannak, és nemsokára megyek, ne aggodalmaskodjon.
Aztán valamikor egykor érkezem (eddig nem bebizonyított állítások szerint dalolászva, és már a folyosón ledobva a nadrágot.)

December 23.
Sajnos karácsonyra elfelejtem, hogy mennyire nem bírom az alkoholt, és az egész éves önmegtartóztatás rányomja a bélyegét az idegrendszeremre, de aki nem bírja az alkoholt, annak mondom, ha iszik, ne Negronival próbálkozzon, mert az egy hülyeség. Gyakorlott séf kollégám, Kornél nyomatékosan megjegyzi, hogy ilyet csak az amatőrök csinálnak, meg a tinik, én pedig egyiknek se látszom. Délután négyig zéró erőfeszítéssel halottnak tettetem magam az ágyban, a férfi, akivel élek, óránként simogatja a hátam, ami kiskorom óta a kedvenc nyugtató módszerem, csak a férfi, akivel élek előtt anyám csinálta, és ezen a két emberen kívül senki másnak nem engedném.
Miután feltámadok hamvaimból (ki tudja, hányadszorra már,) és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva különleges erőre kapok, jelzem, hogy menjünk el enni valamit, akkor a férfi, akivel élek nagyon óvatosan körém somfordálva, puha ölelésbe belebújtatva azt mondja: „Kedvesem, kell valamit mondanom, de ígérd meg, hogy végighallgatsz, nem leszel ideges, és nem kiabálsz.” A nem leszek idegesnél általában már ideges vagyok, de mindezeket annyira viccesen mondja, hogy nevetnem kell. „Kedvesem, ma Dominik játszik, 18:30-tól.”
December 23-ra romantikus, kettesben töltött karácsonyozást és ajándékozást terveztünk még a nagy családi menet előtt, azt egészen eddig nem tudtam, hogy egy jóképű, fiatal focista is velünk ünnepel, de üsse kavics.
Amíg tart a Liverpool meccs, addig forró fürdőt veszek, és angyalian kisimult arccal törlöm le a pakolást, miközben a nappaliból beszűrődik az üvöltözés: Dominik ma bizony nem játszik jól, és ez az én élettársi viszonyomra is erős kihatással van. 
Szerintem nem lett jó a meccs végkimenetele, de nem merem megkérdezni, nehogy kinyissak egy olyan témát, amit semmilyen körülmények között nem akarok végighallgatni, pláne a romantikus karácsonyunkon. A vacsorán aztán ilyesmikről beszél, hogy „Semmi karaktert nem mutatott ma Szobi!” Én pedig úgy teszek, mintha nem érteném, vagy nem hallanám. 
Később otthon ajándékozás, és hatalmas öröm: bakeliteket kaptam, öt lemezen Madách: Az ember tragédiáját, Haumannal, Molnár Piroskával és Lukács Sándorral. A férfi, akivel élek meg egy olyan naplót, amiben apró üzeneteket rejtettem el, ami kitart egész évre, de ezeket ő még nem tudja, mert random napokra írtam be őket.

December 24.
Indulunk a családhoz Mezőkövesdre.
Anyuka az elmúlt két hétben minden nap hívott, miket főz, süt, mit vigyünk, Anyuka: „jaj nem kell semmi”, úgyhogy elindulunk egy rekesz pezsgővel, néhány liter Kioskos tojáslikőrrel, indiai csirkére valóval, egy kiló hízott kacsamájjal (amit úgy fogok megsütni, ahogy Mautner Zsófi csinálja,) hogy a tíz liter halászlé, a fácánleves, a kacsasült, és a lazac nehogy kevés legyen. (Most, hogy ezeket írom, eszembe jut, hogy elfelejtettem megcsinálni a francia salátát, amihez be se vásároltam, úgyhogy mindegy.)
Megérkezünk, a család már hatalmas sürgés-forgásban, Apuka lent főzi a halászlevet, anyuka a fenti konyhában süti a kacsát, meg főzi a fácánlevest, a többiek welcome italokat töltögetnek, amin egy kicsit összevesznek, hogy most akkor pálinkát vagy tojáslikőrt, a gyerek (aki a keresztlányunk,) rohangál, mint az ördög, és az egész ház egy akkora ünnepi kavarodás, amilyennek lennie kell egy rendes családnak karácsonykor (is.)
Az ajándékokat betesszük a karácsonyfa alá, megkérem a férfit, akivel élek, hogy alaposan rejtse el a gyerek ajándékát, nehogy észrevegye, a gyerek húsz perc múlva boldogan vigyorogva jön a plüss Fülessel, jólvanakkor, elengedem. Elkezdjük sütni a májat, hogy holnap nehogy éhesek maradjunk, és ne legyen reggelink, de Anyuka nem találja az ünnepi terítőt, ez pedig kisebbfajta drámát okoz, aztán megterítünk az ünnepi porcelánnal, amíg a többiek lent italoznak a halászlé mellett, aztán megsütjük a lazacot a kacsa, a fácán és a halászlé után. Kicsit indokolatlannak érzem a hat fogást, mert még mákos guba, beigli és különféle sütemények is vannak, de ki számolja. A tojáslikős a helyzeten semmit sem segít, amikor is Anyuka váratlanul előhozza a névnapos tortámat, ami epres és ráírta eperzselével, hogy Éva. Mindenki eszik belőle egy szeletet, miután mindenki tisztességgel végigette a hat fogást, ekkor Anyuka kicsit sírdogál, hogy nem is lett finom a torta, mert ennyi megmaradt. 
Utána hatalmas ajándékozás, amin Anyuka megint sír kicsit, hogy mennyi ajándékot kapott, utána kártyázunk, ahol általában én sírok, mert sose nyerek, pedig év elején megfogadtam, hogy év végére olyan pro leszek kártyában, hogy megverem a rangidős Apukát, de ennek reményei egyre inkább szertefoszlanak.
Közben eszembe jut, hogy a májat kitettük a teraszra hülni, és aggódni kezdek, nehogy beleegyen valami állat, amin a többiek nagyon nevetni kezdenek, de én addig drámázom, amíg be nem hozzák.
Utána felmegyünk a szobába, elkezdjük nézni a legjobb karácsonyi filmet, a Pretty woman-t, aminek az első tíz percében bealszom, ahogy az illik.

December 25.
Már fél órája ezt a karácsonyi naplót írom, mire a férfi, akivel alszom, megébred a következő mondattal: „Kedvesem, hozd be a májat a teraszról, nehogy beleegyen a macska!”

Boldog karácsonyt nektek is, drága olvasók!