ha megölik, soha nem szerették

Receptet keresek, amikor elindítom a Telex egyik videóját.
Renner Erika szólal meg a riportban, akinek a történetét mindenkinek ismernie kell az utolsó szóig.
Két perc telik el, és már nem akarok sütni.
A fekete háttér előtt ülő nő mesél, és így, szemtől szemben hallani nem szimplán megrázó, hanem csontig hatoló. Erika egyszerűen és tisztán beszél, nyugodt tárgyilagossággal veszi sorba az ellene irányuló merényleteket (mert nem csak egy volt,) közben felvázolódik türelme, állhatatossága, ereje, kitartása, szinte öntudatlan, ösztönös cselekedetei egy jobb világ felé vezető, fájdalmas úton, amin ő túl nagy árat fizetett.

Aztán beleolvasok a kommentekbe, egy Kriszti nevű nő azt írja: „Szegény fehérmájú,” mellé egy röhögő fejet is tesz. Arra gondolok, hogy az ilyen nőknek külön bugyra van a pokolban, majd megnézem a profilját: mentett kiskutyákról posztolt utoljára. Egy Józsi nevű azt írja, „Talán nem kellett volna rámenni a főnökére (sic!) és szétszakítani egy háromgyerekes családot. Ezeket a szabályokat be kell tartani és nem kerül ilyen helyzetbe.” Majd Ilona taglalja hosszasan, hogy Erikának nem kellett volna annyiszor párt cserélnie, és akkor ez nincs.
Zúg a fejem a butaságtól, mintha bizonyos szintekről nem lehetne kiirtani azt a tézist, hogy a családot minden esetben a nő szakítja szét, a félrelépő férfi tehetetlenül sodródik az eseményekkel, az semmiről nem tehet. Szerintük, ha egy nő sok férfival létesített kapcsolatot, mit csodálkozik azon, hogy például méhnyakrákos lesz, ha nős férfival hált, akár meg is ölhetik, de azt is megérdemli, ha maró lúgot öntenek a hüvelyébe, hogy soha többé ne tudjon normális szexuális életet élni, ne tudjon pisilni, és menstruálni.

Aztán kinyitom a TikTok-ot, ahol egy önjelölt stílustanácsadó osztja az észt épp Jeszenszky Zsoltnak, hogy „A nők rengeteget mutatnak a testükből. Tehát melltartó viselése kötelező. Ha egy nő kilép az utcára és nincs rajta melltartó, akkor ne csodálkozzon, ha ajánlatot kap, mert két mellbimbót látok egyszercsak jönni felém.” A stílustanácsadónak sokan, és sokféleképpen próbálják elmagyarázni – köztük férfiak is –, mi a baj a széles körben kinyilatkoztatott mondataival, de a következő videójában a srác széles vigyorral hahotázik azon, milyen jó, hogy ennek kapcsán beszéltek róla Balázsék a rádióban.
Ezekkel a hozzászólásokkal, ezekkel a véleményvezérekkel nemcsak az a legfőbb baj, hogy a nőket tárgyiasítja, hogy a nőkről azt feltételezi, teste, létezése, öröme a férfi szolgálatáért van, hanem hogy a férfiakat lealacsonyítja egy ösztönszintre, azt sejteti, hogy a férfi egy buta ösztönállat. Talán hiába beszélünk évek óta mindezekről, egy bizonyos kanyarban valaki mindig lemarad.

Tovább nézem a Telex videóját, hallgatom ezt a végtelen nőt. Renner Erika ügyében pedig nem csupán a rajta elkövetett bűntény, a róla szóló kommentek egy rétege a borzalmas, hanem a rendszerszintű abúzus, amit az igazságszolgáltatás követett el ellene az elmúlt években. A történetét nem részletezem, sokszor írtam róla én is a WMN-en, de olvassátok el inkább Mérő Vera: Lúg című könyvét, aminek már megjelent a bővített kiadása.
Erikán tehát nemcsak Bene Krisztián követett el erőszakot, ahol néhány pillanaton múlt, hogy nem veszítette életét, hanem az igazságszolgáltatás is. Sokan, iszonyúan sokan, sok évig erőszakolták, annyira sokszor, hogy már ő sem tudja eldönteni, melyik volt rosszabb: a bűncselekmény, vagy az azt követő tizenkét év. Amikor hosszú tárgyalási napokon kellett bizonygatnia a bíráknak, hogy befér-e egy férfi nemi szerve a hüvelyébe, vagy sem. Amikor az igazságügyi orvosszakértő leírta, hogy kamillával forrázták le. Amikor azt tanácsolták neki, inkább béküljön ki az elkövetővel. Amikor tíz nap után irtózatos sebekkel tették ki a kórházból, hogy kötözze otthon magának a szakértelem nélkül bekötözhetetlent. Amikor órákig üvöltött a fájdalomtól. És még sorolhatnám.
Mostmár azt is tudjuk, hogy 25 millió forintot ér (ennyit kapott kártérítésként) egy nő szexualitása, teste, nőiessége, ép elméje ma Magyarországon, de csak abban az esetben, ha nem hagyja magát. 

Amíg Franciaországban köszönetet mondanak Gisele Pelicot-nak (őt éveken keresztül erőszakolták elkábított állapotban férfiak tucatjai a férje felkérésére,) addig ebben az országban félrelökik a Lúg című könyvet a kormánytagok a Parlamentben, hisz tudjuk, nőügyekkel nem foglalkoznak. Megvetem az országot, aminek ez a rendszere, megvetek minden olyan hatalmat, aki nem tiszteli a nőket, és minden egyes embert külön és mélyen megvetek, akik a nőkre elsöpörhető, alsóbbrendű egyedként tekint. Elviselhetetlen, hogy bárki jogot formálhat a nők fölötti uralkodásra, elviselhetetlen, hogy egy női hüvelyt úgy elemeznek a bíróságon, belefér-e egy férfi nemi szerve, mintha csak ez lenne az egyetlen funkciója, mintha csak ezért jött volna létre.
Természetesen nem ugyanaz a két eset, de az én hüvelyemet csonkolták, miután majdnem a felét megette a rák, kivették a méhem, miután hiába mentem a tüneteimmel orvoshoz, a budai magánrendelőben csak legyintettek: túl fiatal vagyok még a rákhoz. Neveztek csonkolt, gyermektelen nőnek, megpróbáltak alázni azzal, kinek kellenék én ilyen fogyatékkal, ne várjam a herceget, hiszen nem vagyok egészséges, amikor pedig eljött, azzal próbáltak bántalmazni, milyen szerencsés vagyok, hogy egy férfi szóba áll velem. Mindezeknek értelmében tehát egy nő piaci értéke a hüvelyének állapotából és hosszából áll, a működő ivarszerveiből, az elvárások szerinti viselkedéséből tevődik össze. Egy csonkolt, vagy szétroncsolt hüvelyű nő meg is érdemli, amit kapott, miért nem ment időben, miért feküdt le annyival, miért feküdt le házassal, miért nem békül ki inkább, miért nem fogja be a száját amúgy is. És akkor vegye fel azt a melltartót, mert mit csodálkozik, ha véletlenül megbasszák, hiszen ő akarta, azért rakta ki. 
Végérvényesen elég abból, hogy azt hiszik, a nők azért vannak, hogy uralkodjanak, döntsenek felettük, hogy mások szolgálatában álljanak, hogy a testük használati tárgy, ami, ha megöregszik, vagy sérül, csúfolható, félredobható, kinevethető, megalázható.

Renner Erika hatására a napokban törvényt módosítási javaslatot készítenek elő: az áldozat kérhet örökre szóló távoltartási végzést a bántalmazójával szemben annak kiszabadulása után is. Illetve, ha feltételesen szabadlábra helyezik az elítéltet, arról kötelezően tájékoztatnia kell majd az áldozatot a hatóságnak, az is szomorú, hogy eddig ez nem volt egyértelmű. Ha a Parlament elfogadja ezeket a javaslatokat, akkor ez egy nagy előrelépés lesz az áldozatvédelemben. 

Addig pedig érdemes minél több helyen, minél többször hangsúlyozni,
hogy a nő teste nem tárgy,
a női hüvely nem azért van, hogy a férfiaknak örömöt okozzon,
ha nem szül, vagy megöregszik, attól nem értéktelenebb,
ha megmutatja a testét, nem azért csinálja, hogy erőszakot kövessenek el rajta,
ha megölik, akkor pedig soha nem szerették. 

További írásokért csatlakozz a zárt Olvasói Klubomhoz ITT!
Kiemelt kép: Pexels – Anna Tarazevich