mit akarsz, élet? rohadj meg, élet!

Péntek este kezdődik, vastag pulóverekben alszom el, melegítőben, nagy takaró alatt. Csuromvizesen, reszketve ébredek ezeken a napokon. Ma reggel viszont annyira vacakul vagyok, hogy felhívom a Professzort, aki azonnal a kórházba rendel. Onnan már nem engednek haza, befektetnek az Infektolgóiára, hogy vizsgálhassanak rendesen.
Zsebkendőnyi szobában vagyunk hárman, a mosdó az egyik beteg ágya mellett közvetlenül, előre sajnálom, mit él majd át miattam, ha le kell engednem a sztómám. Annyira sírok, hogy elmosódik a világ, vért vesznek, vizeletmintát, rákötnek infúzióra, pánikba esem, nem akarok itt lenni, nem akarok soha többé kórházban feküdni, nem akarok több helyzetet, utolsó pillanatban észrevett életveszélyt.
Azt akarom, hogy engedjenek haza. Bámulok ki a fejemből, bomlik szét a tudatom, nem tudom, mit nézek. A férfi, akivel élek, hazamegy a holmimért, farmerban, kardigánban fekszem az ágyban, a fejemre húzom a takarót, bejön egy nővér, a legerősebb villanyt kapcsolja fel, nincs többé retinám.

Az első eredmények azt mutatják, hogy valamilyen húgyúti fertőzés, lehet vesemedence gyulladás, vagy valami rosszabb, de azt a szót nem akarom leírni, holnap további vizsgálatok. Az ágyam mellett az Újszövetség, olyan messzire dugom el, amennyire csak lehet. Közben éhes vagyok, délben jöttünk, ebédelni akartunk a városban a vérvétel után, le akartuk vinni a kutyát, embernek akartam érezni magam. 

Pénteken lett volna az utolsó kemoterápiám. (Nem lesz.)
Arra gondolok, hogy most felállok innen, elmegyek és hagyom, hogy tegye a fertőzés a dolgát, hogy nem csinálom tovább, hogy legyen ennek vége, hogy nincs már erőm, hogy annyira megalázó két vadidegen előtt sztómát cserélni, hogy büdös vagyok, mert nem fürödtem az éjjeli izzadtság óta, este akartam belefeküdni a kádba, hogy a kis zsebkendőnyi szoba fürdőjében csatornaszag van, és elhányom magam, hogy semmi nem elég, nem eresztenek el, és inkább lennék a pokolban.
Vagy ez már az, itt égek tizenkét éve, csak nem vettem észre.

Pedig minden jól alakult.
Holnapra be voltam jelentkezve a kutyámmal orvoshoz.
A megrendelt könyveket akartam nektek dedikálni, de nem tudom őket feladni a héten.
Enni akartam egy finom levest.
Beszélni akartam a barátaimmal telefonon, de itt nem tudok.
Készülni akartam az utolsó kezelés utáni felépülésre, már abban az időszakban lenni, amikor nem hullik, hanem nő.
Össze akartam pakolni a dolgokat magam körül.
Várni akartam a decembert.
Minden tolódik megint, mert nem engednek el.
Erős vagy, tarts ki, neked ki kell tartanod, neked túl kell élned, te mindent kibírsz, hős vagy hős vagy, hős vagy – hajtogatják.

De te mit akarsz, élet?
Rohadj meg, élet!