A Védett férfiak mellé ülök le az ambulancián. (Ki tehette ide ezt a könyvet a többi kötet közé, és miért? Válasz nincs.)
Nem kell sokat várnom, már mérik a vérnyomásom, a véroxigénszintet, mehetek be infúzióra. Tegnap engedtek haza, azzal a feltétellel, hogy az antibiotikumos koktélra visszajövök.
Idén a legprímább koktélokat iszom, szavam nem lehet. Csak a tengerpart hiányzik.
Arról beszélnek, a vesemedence-gyulladás fájdalmas, de nem érzek semmit.
Folyamatosan a fájdalomról kérdezgetnek, de én csak a semmiről tudok beszámolni.
Lehet, kikapcsolt bennem az összes érzet.
A kórházba egyedül jövök, apró sikerélmény, hogy önállóan is képes vagyok rá.
Hétközben találnak bennem egy trombust, ez az új szó, amit megtanulok, így most újra szúrnom kell hasba a véralvadásgátlót. (Pedig nincs is hasam, nem tudom, hova.)
Az apró tű annyira kellemetlen, amikor este, fürdés után, a felpuhult bőrömhöz nyomom, hogy alig bírom átdöfni a rétegeimen, közben örülök, hogy mégiscsak fáj valami. Felszisszennek, és amíg a hüvelykujjammal belenyomom az adagot, arra gondolok, hogy érjen el szépen a trombusomhoz, újabb probléma nem hiányzik.
(Miért nem találták fel kapszula formájában, miért kell ez a tű minden egyes alkalommal, ha műtenek, ha trombusok fenyegetnek?)
Délelőtt az infúziós nővér a kipukkanós vénába szúrt, hiába jeleztem neki előre. Azt mondta, ő tudja úgy, hogy ne legyen baj. Lett. Egyre keményebbek a falak bennem, rögök gyűlnek, arra készülnek, hogy megállítsák a keringést.
Micsoda feladatra vállalkoztak, nem ismernek, nem tudják, hogy keringek tovább, akkor is, ha úgy hiszik, ők az erősebbek.
Most vasárnap dél van, a férfi, akivel élek húslevest főz.
Kitakarítottam a kárpitot, és boldog vagyok, hogy friss illata van.
Új sztómazsákot próbáltam ki, olyat, ami eltakar, már olyan profin cserélem, látnom sem kell, hova helyezem fel, megy érzésből. Sosem hittem el, hogy eddig eljutok a lehetetlenben.
Délután ágyneműt mosok.
Jó lenne kimenni sétálni, de még nincs sok erőm.
Este olvasunk az ágyban.
Készülök az újjáépülésre.
A Professzor azt mondta, nem adja ide az utolsó kemoterápiát.
Lehet, többet ártana, mint amennyit használna.
Megyünk tovább az immunkezeléssel.
Bizakodóak vagyunk.
Az e heti CT sem mutat rákos sejtet.
A tumort – lehet –, már nem is érdeklem.
Cimkék:
Írd be az email címed, hogy első kézből értesülj a cikkekről, hírekről! Ígérem, hogy ritkán és csak a legfontosabb híreket osztom meg veled!
Ha még nem rendelkezel Felhasználói fiókkal, azt az adataid megadása mellett az első vásárlásod alkalmával tudod létrehozni.
