Fárasztó folyton úgy kinézni, ahogy az emberek fejében élsz

„Sokan aggódnak Adriana Lima arcáért.” „Rá se lehet ismerni a fotókon.” – hirdetik a szalagcímek. A szupermodell külseje nyilván nem először van terítéken, viszont tegnap reagált is mindezekre Instagram oldalán:
„Ilyen az arca egy tinédzser lány, két kiskamasz, egy aktív fiúcska, egy járni tanuló egyéves és három kutya fáradt anyukájának. Kösz, hogy aggódtok!” – majd posztolt magáról egy smink nélküli szelfit. (A képeket ITT nézhetitek meg.)

Hogy ki szép, az szubjektív. Mondjuk Limát feltehetően jóval többen találják szépnek, mint nem. De mi a szépség? Mire jó a szépség? Egyáltalán: a szépnek is mindig szépnek kell lennie? Mire megy bárki azzal, ha mindig szép? És legfőképpen: mit okozhat ez a nyomás? 

Adott egy szupermodell, akit a világ legjobb női között tartanak számon. Ám ő is öregszik, közben szül három gyereket, jelenleg főként a gyereknevelésre koncentrál, nem prioritás az életében, hogy a legkarcsúbb és a legfeszesebb állapotáért dolgozzon. Bár ez a fő elvárás vele szemben, most mégsem az a legfontosabb számára, hogy csodálatosan szép, és karcsú legyen. Ez a szupermodell miért nem mehet ki az utcára smink nélkül, nem a legtökéletesebb állapotában? Miért kellene életének összes pillanatában ragyogónak lennie? Mi történik akkor az emberekkel, ha egy ilyen nőt kevésbé látnak vonzónak? Összetörik az ideájuk? Vagy visszaigazolást kapnak, hogy ezek a gyönyörű lények is halandó emberek? A legszebb modellek és színésznők is megöregszenek. A szalagcímek már rég kinőhették volna azt a csökött stációt, hogy ilyen becsmérlően írjanak a nőkről. 

„Fel sem ismernéd az utcán!” „Meglepődnél hogy néz ki a hétköznapjain a gyönyörű színésznő!”

De mi van akkor, ha a leggyönyörűbb nő sem akar mindig a leggyönyörűbb lenni? Ha nem akarja tartani a diétát, mert most nincs benne motiváció, elég erő, vagy másmilyen állapotban van? Tényleg kérdezem: miért kell mindig szépnek lennie a szépnek?

Nemrég olvastam egy kommentet magamról, pedig se szupermodell, se színésznő, se világhírű nem vagyok. A komment azt tárgyalta, hogy anno, mikor a kommentelő elhívott interjúra a televíziós műsorkészítő osztálya a vizsgájához, akkor úgy jelentem meg, ahogy más a boltba se menne le. Ja, amúgy jófej voltam, meg jól sikerült, dehát mégiscsak elvárta volna tőlem, ha Szentesiként megyek. Értitek, Szentesiként. Persze azt előre egyeztettük, hogy az interjú sehol sem fog megjelenni, ergo, azért vállaltam el, hogy segítsek ezeknek a tanulóknak a haladásban. Már nem emlékszem, miben voltam, ez évekkel ezelőtt volt, de azt sejtem, hogy ruhában, és nem voltam kifestve. Lehet, melegítő volt rajtam és sportcipő. Nem volt rajtam rúzs. És? Mindig, mindenhol úgy kell kinézni, ahogy az emberek fejében élsz? Dehát ez rohadtul fárasztó! Az élet nem ilyen, a valóság nem tud ehhez igazodni. Egy ember életében annyi minden van, annyi szar, és jó. Kevés motiváció, rohadtsok meló, fárasztó élethelyzetek, megterhelő körülmények, hogy az egészségügyi változásokról és az öregedésről ne is beszéljünk.

Mert a legszebb nő is megöregszik, neki is vannak iszonyat napjai, időszakai, őt is leszívja az élet, legyen bármennyire gyönyörű. És az öregedő nőt bizony ki fogják tárgyalni. Ha beavatkozások lesznek az arcán, akkor azt írják majd: „nem tud megöregedni méltósággal”, ha nem csináltat meg semmi magán, akkor majd jönnek azzal, hogy „ma már rá sem ismernél az egykor gyönyörű nőre”. Ha meghízik, elborzadnak, ha koplal, anorexiásnak mondják. Ha filtert használ a közösségi médiában, akkor azt, hogy köze nincs a valósághoz. De épp ezek az irreális elvárások azok, amik egyre jobban eltávolítják a nőket önmaguktól. 

Ezeknek nem lehet megfelelni, és a világ legszebb nője sem lesz szép örökké, pláne nem mindig, minden egyes pillanatában.

Néha én sem hasonlítok magamra. És akkor mi van? Összedől a világ? Valakinek szar napja lesz? Helló, lehet épp nekem van az, és engedjük már meg a másiknak, hogy összeomoljon, és ahhoz méltóan nézzen ki. Soha nem akartam örökké szép lenni. Sőt, sosem gondoltam magam igazán szép nőnek, sosem hittem azt, hogy szupermodell vagyok, nem is akartam az lenni soha. De szerintem most Adriana Lima is pont tesz az egészre, úgyhogy jobb lenne mindenkinek megengedni azt, hogy úgy nézzen ki ahogy akar. Vagy ahogy éppen tud. 

Kiemelt kép: cottonbro studio