Szaniszló Judit: A másik ember

Szaniszló Judit nem is tud róla, de a mondatai, gondolatai, az ő lenyűgöző írói világa sok helyre elkísértek már engem az elmúlt tíz év során, amióta Judit első könyve megjelent. A köteteit többször olvastam el, mindig találtam benne újat, amit be lehet szamárfülezni. Kifejeztem már velük számos érzelmi állapotot, maradtam velük úgy magamra, hogy nem akartam mással lenni.

A szerző új könyve, A másik ember az egyedüllétet meséli el olyan képekben, amiben picit mindannyian jártunk már, ami túl sok embernek lehetnek ismerősek, és egy kicsit talán mindannyian belehaltunk.

„Nem vagyok senkinek és semminek a megszállottja. Nem lett sem sikeres, sem sikertelen házasságom vagy együttélésem. Nincs titkos viszonyom házasságom passzív éveiben, nem váltam el vagy válok épp, nem vagyok senkinek a szeretője, nem lett mozaikcsaládom, nem ismerem saját kis- vagy nagykamasz gyerekem testi és lelki megpróbáltatásait. Átláthatóbb vagyok, mint egy pohár víz. Nem csináltam végig társsal vagy társ nélkül szívósan, kevésbé szívósan egyetlen lombikprogramot sem, nem jártam utána az örökbefogadási lehetőségeimnek. Nem osztott meg engem és barátaimat az otthon- vagy kórházban szülés dilemmája, a tanulási zavarokat csak saját tapasztalatból ismerem. Nem tudom, hogy Waldorf vagy infokommunikáció, tekintélyelvű vagy kötődő, széna vagy szalma. A családi adókedvezményeket inkább a munkám, mint a magánéletem miatt ismerem. Filléres gondjaim leginkább csak rám vannak hatással. Véleményem mindenről van, de saját tapasztalat híján ez a legtöbbször irreleváns, engem pedig túl könnyű elbizonytalanítani.”