Márai Sándor: Az igazi – Judit és az utóhang

“Egy napon felébredtem, felültem az ágyban, és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden…”

Az igazi című könyv 1941-ben jelent meg, a folytatása: a Judit és az utóhang évtizedekkel később, 1980-ban. A két könyv most egy kötetben olvasható, a szorosan összekapcsolódó fejezetekből három (egészen pontosan négy) elbeszélő szemszögéből ismerhetjük meg egymáshoz való kapcsolódásaik viszonyrendszerét, egy szerelem, egy válás történetét súlyos jellemábrázolásokkal. A könyv megrázó, fontos mondatokkal beszél mindezekről úgy, hogy a háttérben kibomlik a nagypolgári lét festménye, majd a második világháború szomorú tükrében is láthatjuk ezeket a gyötört arcokat.