„Belém hasított, nem először már, de most talán a korábbinál is élesebben, hogy vége van a védettségnek. Egyszer és mindenkorra lefoszlott mindenféle burok, és én magam, bármit is teszek vagy nem teszek, illetve bármit is tesz vagy nem tesz a velem nagyjából egykorúak amőbaszerű halmaza, az már mind valódi döntés lesz, valódi tett, és a felelősséget sem lehet elhárítani többé a fiatalságunkra vagy meggondolatlanságunkra hivatkozva.”

Krusovszky Dénes könyvét 2018-ban olvastam, és úgy hatott rám, ahogyan már rég éreztem magam könyvvel. Odaszegezett a lapokhoz, nem tudtam letenni. Az Akik már nem leszünk sosem helyszínei túlságosan ismerősek, a benne felvetülő kérdések méginkább. Úgy vetíti árnyként a falakra a múltat, úgy rajzolja fel a jelent és a jövőt, hogy abba belefacsarodik a szív.