“Huszonöt éve járok a temetőbe, de neked soha nem tudok semmit mondani.” – írja a szerző halott nővéréhez, akivel nem találkozhatott, akinek a helyére született, akivel ebben az alig hetven oldalon szembenéz. Rövid írás, annál nehezebb, cipelhetetlenebb, Annie Ernaux elmegy benne a falig, kőkemény, néhol kegyetlen, önmagával is. Nem leszámolás ez, talán elfogadása és megértése az elfogadhatatlannak és az érthetetlennek.