„Vége nem akkor van a dolgoknak, amikor kimondják. Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér. A halál surrogva búgócsigázik minden életben körbe-körbe, és közben leveri a dolgokat.”

Szaniszló Juditot az egyik legzseniálisabb kortárs írónak tartom, mondatai, gondolatai évekig kísérnek, és a legfontosabbakra most is emlékszem, újra előveszem azokat életem egy-egy pontján. A Leli élete a második kötete, amiben a szerző az életről mesél, a hétköznapi gyötrelmekről, amelyek csak első ránézésre hétköznapiak, majd kibontakozik belőlük egy transzgenerációs elbeszélés, ami bármelyikünk számára ismerős lehet. A középpontjában pedig szinte végig az anya-lánya viszony marad.