Olyan kortárs szerzőket válogattam ebbe a csomagba, akik meghatározóak az életemben. Patricia Lockwood, Szaniszló Judit és Annie Ernaux könyvei lebilincselő erővel bírnak, valósággal odaszegezik az elmédet a lapokhoz. Ha nem könnyed olvasmányra vágysz, hanem olyanra, amit nehézsége ellenére lehetetlen letenni, akkor ez a hármas a te polcodra való. Most csomagkedvezménnyel megvásárolhatod a Leli élete, a Lánytörténet és az Erről nem beszélünk című műveiket.
A felnőtti lét magánya, az élet egyetemes magánya, és az orosz megszállás borzalma erőteljesen szólal meg ezekből a történetekből. Három különböző, megrázó női hang három különálló kötetben.
Szaniszló Judit: A másik ember az egyedüllétet meséli el olyan képekben, amiben picit mindannyian jártunk már, ami túl sok embernek lehetnek ismerősek, és egy kicsit talán mindannyian belehaltunk.
Polcz Alaine: Asszony a fronton úgy meséli el az elmondhatatlant, hogy abba beleremeg a szív, feltépődnek az idegszálak, és összeszorul a tüdő.
Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen című novelláskötete olyan kellemetlen és rút dolgokat vesznek nagyító alá az életből, amiket nem akarunk látni, amikről nem akarunk hallani. Elolvasni viszont kötelező.
Szaniszló Judit nem is tud róla, de a mondatai, gondolatai, az ő lenyűgöző írói világa sok helyre elkísértek már engem az elmúlt tíz év során, amióta Judit első könyve megjelent. A köteteit többször olvastam el, mindig találtam benne újat, amit be lehet szamárfülezni. Kifejeztem már velük számos érzelmi állapotot, maradtam velük úgy magamra, hogy nem akartam mással lenni.
A szerző új könyve, A másik ember az egyedüllétet meséli el olyan képekben, amiben picit mindannyian jártunk már, ami túl sok embernek lehetnek ismerősek, és egy kicsit talán mindannyian belehaltunk.
“Nem vagyok senkinek és semminek a megszállottja. Nem lett sem sikeres, sem sikertelen házasságom vagy együttélésem. Nincs titkos viszonyom házasságom passzív éveiben, nem váltam el vagy válok épp, nem vagyok senkinek a szeretője, nem lett mozaikcsaládom, nem ismerem saját kis- vagy nagykamasz gyerekem testi és lelki megpróbáltatásait. Átláthatóbb vagyok, mint egy pohár víz. Nem csináltam végig társsal vagy társ nélkül szívósan, kevésbé szívósan egyetlen lombikprogramot sem, nem jártam utána az örökbefogadási lehetőségeimnek. Nem osztott meg engem és barátaimat az otthon- vagy kórházban szülés dilemmája, a tanulási zavarokat csak saját tapasztalatból ismerem. Nem tudom, hogy Waldorf vagy infokommunikáció, tekintélyelvű vagy kötődő, széna vagy szalma. A családi adókedvezményeket inkább a munkám, mint a magánéletem miatt ismerem. Filléres gondjaim leginkább csak rám vannak hatással. Véleményem mindenről van, de saját tapasztalat híján ez a legtöbbször irreleváns, engem pedig túl könnyű elbizonytalanítani.”
„Vége nem akkor van a dolgoknak, amikor kimondják. Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér. A halál surrogva búgócsigázik minden életben körbe-körbe, és közben leveri a dolgokat.”
Szaniszló Juditot az egyik legzseniálisabb kortárs írónak tartom, mondatai, gondolatai évekig kísérnek, és a legfontosabbakra most is emlékszem, újra előveszem azokat életem egy-egy pontján. A Leli élete a második kötete, amiben a szerző az életről mesél, a hétköznapi gyötrelmekről, amelyek csak első ránézésre hétköznapiak, majd kibontakozik belőlük egy transzgenerációs elbeszélés, ami bármelyikünk számára ismerős lehet. A középpontjában pedig szinte végig az anya-lánya viszony marad.