nem, ha szeret, nem pusztít el

Furcsa hét ez, egy szintre került a lent és a fent. Csillog valami a sötétségben, nem találom az ablakot, de látom a fényt. Megszámlálhatatlan pontokon sajog a lelkem, próbálom kitapintani a gócokat, asztrológiát olvasok, pedig nem hiszek a csillagokban, azt mondják, a Vénusz a retrográdban hátrál, így hát jobb híján erre fogom a sajgó részeket, nincs kedvem most közelebb menni. Azzal nyugatom magam, biztos csak a bolygók, biztos tisztul a tér, és ez most fájdalmas, de ahogy kikerülnek az utolsó...