Barion Pixel

Nem a mi szégyenünk

IMG_7665

„Ha bárki, aki olvassa ezt a kiáltványt bárhol a földön, és úgy érzi, nem taposható el egy az alapvető emberi jogokért és a szegényekért, kiszolgáltatottakért élő közösség, azt kérem, tegye meg, ami tőle telik. Akadályozzuk meg, hogy a lélektelen önkény jusson méltatlan diadalra.” – írja Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze, és az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke EBBEN a kedden közölt, segélykérő kiáltványában. 

2011-ben a magyar állam megfosztotta egyházi státuszától az Evangéliumi Testvérközösséget az akkor bevezetett, új egyházi törvénnyel. 

A közösség később pert nyert az állammal szemben: 2013-ban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a magyar állam jogsértő módon vonta meg az egyház státuszát, és azt köteles visszaállítani, ez viszont azóta sem történt meg. Ami megtörtént viszont többször is, hogy a NAV nagy erőkkel szállt ki hozzájuk, alkalomadtán fegyveres erőkkel.

Iványi Gáborék több mint tíz éve küzdenek a jogaikért, és támogatóik segítségével tartják működésben az adósságcsapdába kergetett Testvérközösséget, ami konkrétan olyan feladatokat lát el, olyan területeken tevékenykedik, amely a magyar állam kötelessége lenne. 

Iványiéknál ezer munkavállaló dolgozik szociális, oktatási, egészségügyi, családsegítő és lelki szolgálatban. Ennyi dolgozó segít aktívan hajléktalanokon, oktat gyerekeket, és gondoz időseket. Ennek a rendszernek a működése nem most került bajba, hanem több mint egy évtizede, viszont most konkrétan az összeomlás szélén áll. 

Szégyen, ami velük történik, de nem a mi szégyenünk, viszont segíteni jelen helyzetben úgy tűnik csak mi tudunk.

Ha bármilyen formában módodban áll a segítségnyújtás lehetőségeidhez mérten, akár annyival, hogy hírét viszed, mekkora bajban van ez a nélkülözhetetlen munkát végző közösség, akkor kérlek szépen cselekedj. 

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség munkáját ITT segítheted!

(A kiemelt képet az egyik kisiskolás, harmadik osztályos tanítványuk festette, egy árverésen vásároltam múlt hétvégén.)

Cimkék:

Megosztás

További bejegyzések