Szlukovényi Katalin: Álomkonyha

“Az álom nyelvén az élet
nyűgös pincérnő, aki előre szól,
hogy a nyomtatott menü java blöff,
amit tényleg szeretnél, épp hiánycikk,
egészen mást hoz ki, mint amit kértél,
és mire feltálalja, rég kihűlt,
aztán mielőtt befejezted, zárna,
úgyhogy elmarja előled a tányért,
és a legvégén mégis te fizetsz.”

Szlukovényi Katalin költészete meghitt közelséget teremt. Verseit gyakran szinte kényelmesen hétköznapi helyzetekkel indítja, majd a következő mozdulattal megláttatja bennük az abszurd, mulatságos vagy baljós jeleket, és innen halad tovább a kiszámíthatatlan végkifejlet felé. “A badacsonyi kilátóhoz vezető tanösvényen / ötödmagunkkal a házasságról beszélgettünk”. Hogy a kirándulók mit mondtak, abból alig valami hangzik el, de a táj pontos geológiai leírása hirtelen az emberi kapcsolatok felszín alatti rétegmozgásairól kezd szólni. Ehhez a merész többszólamúsághoz kivételes technikai tudás kell. Érdemes figyelni a formák sokféleségére, a stílusrétegek merész váltásaira, a költői utalásokra, a biztos arányérzékre. De kell valami több is: játékosság és derű, ami áthatja a kötet minden sorát. Az Álomkonyha verseiben egy ragyogó hang teljesedik ki. Ferencz Győző “Tejfehér köd és mirelit málna, a világ immanens költészete a tányéron, a balkonon: hideg. Éles kontrasztok, pasztellszínek, alaktalan háttérzene, kész színpad – mire is várna?”